http://index.hu/tech/2013/01/26/az_okosora_az_uj_okostelefon/
Megvan az a jelenet a nyolcvanas évekből, amikor nagyszünetben az egész osztály a gazdag gyerek karácsonyra kapott számológépes kvarcóráját csodálja? Hogy konkrétan csajozni lehetett azzal, hogy az ember órája hány zenét tud? Amikor milliók nézték áhítattal, ahogy a Knight Riderben David Hasselhoff belekiabálja az órájába, hogy „KITT pajti, kapj fel a sarkon”? A Seiko és a Casio által elindított divat egy évtizedig dühöngött, aztán szépen elült, és ma már legfeljebb ékszerként használjuk a karórát, és megszokásból pillantunk rá. Minek? Hiszen az okostelefonunk mindent tud, amit egy óra, és még sokkal többet. Ennek ellenére a jelek azt mutatják, 2013-ban visszatérhet a mindentudó karórák divatja.
Az okosóra trendjét egyértelműen a Pebble indította útjára tavaly tavasszal, amikor a Kickstarteren meglepetésszerűen 10,5 millió dollárt, vagyis nagyjából két és fél milliárd forintot kalapozott össze pár hét alatt a projektre az ötletgazda, Eric Migicovsky. Az alapötlet nem volt éppen forradalmi: egy karóra az e-könyv-olvasókban használt e-ink kijelzővel, ami bluetooth-on kommunikál az androidos vagy iOS-es okostelefonunkkal (vagy akár tabletünkkel), és mindenfélét meg tud jeleníteni, amit egyébként a telefon képernyőjére pillantva vennénk észre. Facebookos és twitteres értesítők, emailek, sms-ek, bejövő telefonhívások, a naptárunk emlékeztetői, ilyesmik.
A Pebble egyszerűen jó időben volt jó helyen: éppen a közösségi finanszírozás volt a legforróbb téma a neten, és a 99 dollár az okosóráért nem tűnt irreális árnak egy vérbeli geek számára. Azóta eltelt kilenc hónap, és a Pebble megszületett, január végén kezdik el kiszállítani az első előrendelők példányait. És még a születése előtt divatot teremtett: a Las Vegas-i CES kiállításon rengeteg kisebb cégnél láttunk okosórákat; ha a legnagyobb gyártók még nem is haraptak rá az ötletre, többen feltették már a kérdést: 2013 az okosóra éve lesz?