Napra pontosan húsz évvel ezelőtt mondták ki a két politikai irányvonal mentén irányított Németország és az 1945-ben kettészakított Kelet és Nyugat Berlin egyesítését. A német főváros az elmúlt évtizedek alatt jelentős átváltozásokon esett át: megújultak főterei, utcái; fákat, bokrokat ültettek a II. világháború és a hidegháború ideje alatt parlagon hagyott foghíjakra, illetve újra élet köszöntött be az egykori berlini fal környékére-, ahol addig több tucat nyúlcsalád élte gondtalanul az életét. Erre az egyesítésre nem lett volna szükség, ha a Harmadik Birodalom nem veszti el a II. világháborút, és nem ad önhibáján kívül „életteret” egy másik totalizmust hirdető politikai irányzatnak. Más lenne Berlin látképe is, ha Adolf Hitler és Albert Speer tervei alapján, a birodalmi főváros már Germánia néven nemcsak egy ország, hanem az egész világnak a fővárosa nem lett volna. Lássuk mi lett volna Berlinből, ha nem lenne ez a sok ha.
A hazaárulás vádjával elítélt Adolf Hitler a landsbergi börtönévei alatt diktálta le cellatársának, Rudolf Hessnek a Mein Kampf (Harcom) néven összefoglalt politikai nyilatkozatnak is beillő eszmefuttatását. Az írás egyik fejezete az „ördög találmányával, a városok kialakulásával és fejlődésével” foglalkozott: A pártelnök urbanisztikai elmélkedései szerint Európa fővárosai 1924-ben már nem képviselték azt az épített dicsőséget, amit az adott ország nemzeti nagysága megkövetelt, illetve megérdemelt volna-, így a monumentalitás jegyében az NSDAP vezetője az általa kiválasztott településeket jelentősen átszabatta volna erre az igényére. A mérnöki vénával megáldott Adolf Hitler 1925-ben több skiccet is elkészített Nürnberg, München, Weimar és Berlin átfogó városfejlesztéséről, amely a főváros esetében a Spree folyó kelet-nyugati tengelye mellett, a császári időkben párhuzamosan megépített csaknem 50 kilométer hosszú főútvonalat törte volna át először merőlegesen egy észak-déli irányú közlekedési vonallal, amely leginkább a II. Vilmos császár kiépített porosz, szász és bajor nemzeti hősök szobraival ékesített Győzelmi sugárút meghosszabbítása lett volna. A szintén a császárság ideje alatt kialakított kelet-nyugati irányú tengely a Berlint megkerülő császári autópálya wustermarki elágazásától az Adolf Hitler téren, (ma Theodor-Heuss tér) a Dam tér (ma Ernst Reuter tér) a Charlottenburg Chaussee (ma Június 17.-e sugárút) a brandenburgi kapun, illetve az Unten den Linden sugárúton át a frankfurti kapuig húzódott. Hitler ezt a kelet-nyugati irányú utat a Spree folyó egyik ívébe befutó Panke folyócska találkozásából kiindulva törte volna át a mai Június 17.-e sugárút tiergarteni szakaszán.(A Tiergarten, nevével ellentétben nem állatkertet, hanem a budapesti Városligetnél körülbelül négyszer nagyobb szökőkutakkal, tavakkal, sétányokkal, kastélyokkal és emlékművekkel teletűzdelt parkot takart és takar a mai napig is.) Hitler elképzelése nem volt agyament ötlet, sőt kimondottan zseniálisnak volt mondható, hiszen bukása után Nyugat-Berlin vezetése pont a Führer által kijelölt szakaszon alkotta meg a kettészakított város első észak-déli irányú vérkeringési vonalát, amely ma Németország 96-os számú főútvonalaként „éli tovább életét”.