http://hg.hu/blog/15434-mit-sut-ki-nekunk-a-google
Állítólag a jövőt kotyvasztják a Google szupertitkos boszorkánykonyhájában, valahol Kaliforniában, amely egyre több világhírű tudóst és feltalálót szippant be. Az eddig kiszivárgott fejlesztések, mint a szemüvegbe épített számítógép, vagy a vezető nélküli autó, egyszerre tűnnek a hétköznapi életet forradalmasító találmányoknak, és igencsak piacorientált termékeknek. A Google X Lab azonban jóval több a cég kutatás-fejlesztési központjánál, és erre nem csak az utal, hogy árgus szemmel ügyelnek tevékenységük titkosságára.
December közepén jelentette be Raymond Kurzweil, hogy csatlakozik a Google kutatócsapatához. Mivel a világ egyik leghíresebb jövőkutatójáról és feltalálójáról van szó, aki már 1999-ben megjósolta a vezető nélküli autók egy évtizeden belüli megjelenését, mindenki biztosra veszi: Kurzweil a Google X Lab csapatát erősíti. Többet nem tudni. Azóta ugyanis, hogy 2011 novemberében a New York Times először számolt be a máig titkos helyszínen működő létesítményről, tulajdonképpeni tevékenységéről csak elvétve szivárgott ki információ – többek között magától a cégtől.
Utóbbi esetében a 2012 februárjában létrehozott Solve for X honlap kecsegtetett a rejtély feloldásával, a lapról ugyanis még a tényleges tartalom megjelenése előtt kiderítették, hogy valóban a Google-höz tartozik. Azóta a várakozások kissé lelohadtak. A Solve for X tényleg radikális technológiai újításokkal foglalkozik, alapja pedig egy 46 tudós, feltaláló és vállalkozó részvételével 2012 februárjában lezajlott konferencia, amely Astro Teller tudós-feltaláló, a Google projektrészlegének irányítója, valamint a cég két felsővezetője, Megan Smith és Eric Schmidt kezdeményezésére jött létre. A honlapon azóta megjelentek az ekkori előadásokról szóló, valóban érdekfeszítő videók, ahhoz azonban egy lépéssel sem vitt közelebb, mint is dolgozik a Google titkos részlege.
Illetve egy kicsit talán mégis. A Solve for X bemutatkozó videója az X-et a radikális megoldások, az innovatív technológia és a komoly problémák közös halmazaként definiálja. A Google X Lab pedig a kiszivárgott és kiszivárogtatott információk alapján pontosan ilyenekkel foglalkozik.
Eddig két projektet mutattak be tudatosan a nyilvánosságnak. Az egyik az idén nyáron debütált Google Project Glass, egy szuperokos szemüveg, amely a viselője által látottakat azonosítva további információt szolgáltat, de lehetne vele videót és képeket készíteni, ráadásul fejmozgással vagy hangvezérléssel is irányítható. A készülék természetesen internetes eléréssel együtt értelmezhető.