http://index.hu/tudomany/2012/10/19/igy_keletkezhetett_a_hold/
Egy friss tanulmány következtetései alapján eldőlni látszik a Hold keletkezéséről folytatott évszázados vita. Az elméletek több irányból közelítik a kérdést, de az Apollo-küldetések által a Földre hozott holdkőzet alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a Föld és a Hold összetétele nagyban megegyezik. Ezt a felfedezést követően sokan voltak, akik szerint a Hold egy bolygóközi karambol következménye. Az erre alapuló forgatókönyvek általában úgy vélekedtek, hogy a Földbe ütköző bolygó túlélte a balesetet, ám ha valóban így lett volna, a Holdnak elsősorban az idegen bolygó alapanyagából kellene felépülnie.
A SETI Intézet dolgozói Matija Ćuk vezetésével arra jutottak, hogy a szomszédos égitest akkor keletkezett, amikor a Naprendszer kialakulásának egy korai szakaszában az ős-Föld összeütközött a Theia nevű, a Földéhez hasonló pályán mozgó, óránként 72 ezer kilométeres sebességgel közeledő, a Mars tömegének felét kitevő bolygóval.